Határtalanul 2018

Határtalanul 7. nap 2018.06.02.

Reggel a svédasztalos reggeli előtt bepakoltuk a bőröndöket, táskákat, hátizsákokat a buszba. Evés után kigördültünk az utolsó szállás helyünkről, Marosvásárhelyről és indultunk hazafelé.

Hosszú út állt előttünk. Kanyarogtunk jobbra, kanyarogtunk balra, hegyre fel, hegyről le. Voltak, akik az élményekről beszéltek, voltak, akik az élményektől elfáradva elaludtak.

Nagyszeben felé indultunk, majd az autópályán haladtunk tovább. Még a pálya előtt feltűntek az elmúlt héten oly sokszor látott lovas szekerek.

Az ebédünk szendvics volt, de senki sem éhezett, hiszen mindannyian bevásároltunk erdélyi finomságokból. Kata néni még kürtős kalácsot és házi csokit is osztott nekünk.

A határ felé közeledve megcsodáltuk Déva várát. Felelevenítettük Kömíves Kelemen balladáját. Közeledve Magyarországhoz ámulva néztük a sok-sok kilométer hosszan kígyózó kamion sort. Szerencsére nekünk nem mögéjük kellett beállni, de így is egy órát várakoztunk, mire beléphettünk az országba.

Mindenki hívta a szüleit, hogy mikorra várhatnak minket. Közeledve Fehérvárhoz egyre izgatottabbak lettünk. Kata néni kérdezz-felelek játékot rendezett az elmúlt hét eseményeiből. Majdnem mindenre tudtuk a választ, a jutalom cukorka volt.

Végre begördültünk az iskola mögé, ahol már vártak minket a szüleink. Csodás volt ez a hét, nagyon jó volt hazaérni, de sokan megfogadtuk, hogy ha lehet, még visszatérünk Erdélybe. Reméljük, hogy a gyergyói gyerekeknek sikerül jövő tavasszal meglátogatni Székesfehérvárt, de addig is tartjuk velük a kapcsolatot. Határok nélkül, Határtalanul!

Képek: https://photos.app.goo.gl/c1b2a6CINTslWdBZ2

Határtalanul 6. nap 2018. június 1.

Reggel már bepakolt bőröndökkel indultunk reggelizni. Kicsit szomorúan pakoltuk be a buszba, hiszen ma már tényleg indulunk haza.

Az iskola előtt felvettük azokat, akik családoknál aludtak. Könnyes búcsút vettünk a gyergyói gyerekektől, Csilla nénitől.

Parajdra utaztunk. Itt lementünk a sóbányába. Sok-sok lépcsőn vezetett lefelé az út, aztán egy hatalmas helyen találtuk magunkat. Volt itt játszótér, büfé, kiállítás. Nagyon jól esett a bánya 16 fokos levegője. Lehetett vásárolni parajdi sót, és persze mindenféle más vásárfiát.

Parajdról Korondra mentünk. Korond a népi fazekasságáról híres. Először Fábián Gergely bácsi portájához mentünk, aki a székely kapuk szimbólum világáról beszélt nekünk. Megdicsért minket, hogy sok dolgot tudunk a magyar történelemből. Ezután volt lehetőségünk a helyi termékekből vásárolni. Volt aki áfonya lekvárt, volt aki bögrét, volt aki faragott kanalat vagy hűtő mágnest választott.

Innen Marosvásárhelyre indultunk. Itt a várba mentünk be, amit nagyon szépen felújítottak. Kata néni mesélt a vár történetéről pár dolgot. Fagyiztunk a nagy melegben, majd a szállásunk felé vettük az irányt.

A finom vacsora után még volt idő játszani, futkosni, majd lassan nyugovóra tértünk. Holnap már otthon hajtjuk álomra a fejünket.

Képek: https://photos.app.goo.gl/Iy61yGMTaf4OFhFd2

Határtalanul 5. nap 2018.05.31.

Reggeli után a város határában lévő Gac-oldalba mentünk fel. Itt 1944. szeptember 7-én székesfehérvári katonákat mészároltak le. A szörnyű eseményről és az történelmi kutatásokról hallottunk egy rövid beszámolót, majd koszorút helyeztünk el az emlékműnél. Meghallgattuk egy diáktársunk versét, majd elénekeltük a magyar és a székely himnuszt. Közben az M1 tv tudósítója is ott volt, interjút is készítettek két gyerekkel, Csilla nénivel és Kata nénivel

Innen a Gyilkos tóhoz mentünk. Elolvastuk a legendát, így tudtunk válaszolni Csilla néni kérdésére, hogy miért zöldeskék a tó vize. Gyalog lesétáltunk a Békás-szoroson. Gyönyörű volt! Elképzelni se tudtuk, hogy van ilyen szép hely. Csilla néni megmutatta az Oltárkő szikláját, ahová egy székely legény egy hatalmas keresztet vitt fel.

Jól elfáradtunk, mire a kacskaringós szerpentinen leértünk, de szerencsére felfelé már busszal mentünk.

Visszatérve a Gyilkos tóhoz ebédeltünk, majd lehetett vásárolni.

Mikor visszaértünk a szállásra mindenki lemosta magáról az út porát és készülődtünk az esti előadásra és a búcsú bulira a gyergyói gyerekekkel.

Fél 7-kor már majdnem elkezdtük, amikor csöpögni kezdett az eső, de Kata néni megmondta, hogy nem fog esni, és pár perc múlva el is állt. A jól sikerült műsor után pizza volt a vacsora, majd elkezdődött a buli. Először csak páran táncoltak, de a végére mindenki belejött.

Szomorúan váltunk el a gyergyói gyerekekkel egymástól, nagyon jól összebarátkoztunk, reméljük, hogy jövőre ők tudnak eljönni Székesfehérvárra.

Holnap már visszafelé indulunk, de még sok élmény vár ránk.

Képek: https://photos.app.goo.gl/rpcGy6CH07ileRc82

Határtalanul 4. nap 2018. május 30.

Ma a reggeli után Gyimesbe indultunk. Gyönyörű tájakon vezetett az út. Mikor felértünk a Fügés tetőre, csak ámultunk. Csodaszép volt.

Innen a gyimesfelsóloki Árpádházi Szent Erzsébet Lícemuba látogattunk. Az itt tanuló gyerekek rövid táncbemutatót tartottak, majd mi is megtanultunk egy hejszát. A tánc után közösen énekeltünk.

Ezután Gyimesbükkre mentünk, ami Magyarország legkeletibb csücske volt. Itt Deáky András nyugalmazott tanár bácsinál ebédeltünk. Ő mesélt a gyimesi emberekről, a magyarság megmaradásáról. Ebéd után elmentünk az ezer éves határra, megnéztük a 30. számú őrházat, felmásztunk a Rákóczi várba, majd a Kontumáci kápolnához.

Utunkat Csíksomlyó felé folytattuk, ez az egyik legismertebb zarándokhely. Megnéztük a templomot, Kata néni mesélt a búcsúról és a templomban található szobor legendájáról. Felmásztunk a hegy nyeregbe, ahol a pünkösdi búcsú szokott lenni.

Hazafelé még beugrottunk a boltba, ahol mindenki vásárolhatott erdélyi finomságokat.

A szállásra visszaérve már várt minket a gyümölcs leves és a sült csirkecomb vacsora.

A fárasztó nap után élményekkel gazdagon tértünk nyugovóra.

Képek: https://photos.app.goo.gl/uVrMTDf4ORMpegg43

Határtalanul 3. nap 2018. május 29.

Reggeli után mindenki összeszedte a holmiját, bepakolta a bőröndjét. 8 órakor indultunk tovább Koltóról.

Utaztunk, utaztunk, aludtunk, utaztunk, kanyarogtunk fel, kanyarogtunk le, majd délután 3 órára megérkeztünk Gyergyószentmiklósra.

Itt már finom krumplileves és milánói várt minket. Ebéd után elfoglaltuk a szállást, majd a testvériskolánk diákjaival városnézésre indultunk.

Első állomásunk a Szent Anna Otthon volt, ahol átadtuk az adományainkat, melyeket az itt élő gyerekeknek hoztunk.

Innen az iskolába mentünk, ahol egy meglepetés székely nyelvleckén vettünk részt. Az itteni osztály diákjai székely szavakat mutattak, nekünk pedig ki kellett találni a jelentését. Kata néni csak hármat mondhatott meg, pedig többet is tudott. Azért a legtöbbre sikerült rájönnünk, de volt, hogy Csilla néni, az itteni osztályfőnök segített nekünk.

Megnéztük az osztálytermet, a gyerekek meséltek róla, hogy mit hogyan tanulnak.

Ezután a város névadójáról, szent Miklósról elnevezett templomot néztük meg.

Koszorút helyeztünk el Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobránál.

Vacsorára értünk vissza a szállásra, majd Judit nénivel próbáltunk.

Aztán lassan, nagyon lassan elcsendesedtünk.

Képek: https://photos.app.goo.gl/zehobmpGdQUvNQMz2

Határtalanul 2. nap 2018. május 28.

Reggel frissen, üdén ébredtünk, kivéve az éjjeli baglyokat.

A bőséges reggeli után a Teleki Kastélyhoz mentünk. Mivel megkezdődött a felújítása, ezért csak kívülről tudtuk megtekinteni. A parkban található Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szoborhoz koszorút helyeztünk el.

Petőfi Sándor somfájának az unokáját is megnéztük, alatta azzal a kőasztallal, melynél a költő versei születtek.

Innen átsétáltunk a Művelődési Házba, ahol a Petőfi Múzeum tárlata kapott helyet.

Az iskolában tanítási szünet volt az ortodox pünkösd miatt, ezért csak az üres épületet tudtuk bejárni. Szász Erika tanítónő mesélt az iskoláról.

Ebéd után Nagybánya felé vettük az utunkat. Itt először a régi Főtérhez értünk. Itt található Szilágyi Erzsébet háza, valamint itt volt egykor az Arany Sas fogadó, ahol Petőfi Sándor feleségével megszállt.

Az István torony 34 méter magas tornyát is megcsodáltuk, majd volt lehetőségünk fagyizni a főtéren.

Innen a Teleki Magyar Házba mentünk, amely a nagybányai magyar közösség központja. Itt sok új és érdekes dolgot megtudtunk a városról. Az udvaron található Teleki Sándor szoborhoz koszorút helyeztünk el.

A délután hátralevő részében egy hatalmas ligetben játszottunk, majd hazafelé vásárolni is volt lehetőségünk.

A bőséges vacsora után, ami gulyásleves és szilvás gombóc volt, még jégkrémet is kaptunk.

A fárasztó nap után elkezdtük összepakolni a holminkat, hiszen holnap reggel már Gyergyószentmiklós felé vesszük az irányt.

Képek: https://photos.app.goo.gl/l4DN0M9Mu87vgVLU2

Határtalanul 1. nap 2018. május 27.

Reggel 7.30-kor találkoztunk az iskolánál. Mindenki izgatottan köszöntötte a másikat, vártuk a busz érkezését. Miután begördült, bepakoltunk a sofőr bácsik irányításával.

Kata néni felszállás előtt ellenőrizte mindenkinek az igazolványát. Integettünk a szülőknek és elindultunk. Utaztunk. Utaztunk. És kicsit még utaztunk. Ettünk, utaztunk. Ittunk, utaztunk.

Egy órakor értünk a határra. Gyorsan sikerült átjutnunk. Mindenki kezdett nagyon izgatott lenni, mert tudtuk, hogy hamarosan megérkezünk.

Itteni 4 óra körül értünk Koltóra. Először mindenki a szállására ment, elfoglalta a szobáját. Körülbelül 1-1,5 óra múlva sétálni indultunk. Megnéztük a Vajda-forrást, majd a református temetőben megkerestük Teleki gróf sírját.

Hazatérve a szállásra finom vacsora várt minket. Húsleves, csirkecomb és krumpli püré, sütemény. Jóllakottan álltunk fel az asztaltól, mindenkinek igen jó kedve támadt, izgatottan vártuk, várjuk a következő hét eseményeit. Némi futkosás és hangoskodás után lassan mindenki fürödni ment és egyre csendesebb és csendesebb lett.

Holnap délelőtt Koltón várnak ránk programok, délután Nagybányára megyünk.

Képek: https://photos.app.goo.gl/stFF6mUgUCOgHJ7s1

LOGOPALYAZAT

minositett

 bázis szögletes

 

 

dth2016

 

logotop

 

 

 

naplo t

webmail-kicsi

OneDrive-kicsi

ÉTKEZÉS

kozos ugy

mentoralo

Támogatóink

microchip l

 

 

sulitech