Február 22. - A Magyar Parasport Napja

A mai magyar parasport kialakulásában döntő jelentőségű volt, hogy az első, intézményesített sportszervezetet megalakították olyan legendák, mint Tauber Zoltán, hazánk első paralimpiai bajnoka, Fejes András, aki az első magyar paralimpiai érmet nyerte, és a Mozgásjavító tanárai, diákjai.

Tavaly közel 500 oktatási intézmény kapcsolódott be a Magyar Parasport Napjának programjába, és rendezett február 22-én érzékenyítő, interaktív osztályfőnöki órát, rendhagyó testnevelés órát.

2019-ben, intézményünk is részese lett a programnak és testnevelés órán a csörgőlabdát és ülőröplabdát is kipróbálhatták tanulóink. Több osztály is tartott érzékenyítő, lélekmozgató osztályfőnöki órát, ahol A csodafedezet című dokumentumfilmet nézték meg, amely Vitéz Halassy Olivér, az amputált lábú, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó életét mutatja be.

Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni!

1 2

3 4

5 6

CERUZA2

 

face

 

doki

msuli

LOGOPALYAZAT

 

iskpszichológus1

minositett

 krétajóó

 

bázis szögletes

 

 

naplo t

 

OneDrive-kicsi

ÉTKEZÉS

kozos ugy

mentoralo