„A nyelv az legyen, aminek lennie illik: hív, kész és tetsző magyarázója mindannak, amit a lélek gondol és érez.”

Ezzel a Kazinczy Ferenc idézettel nyitottuk meg A magyar nyelv hetét. Célunk, hogy a magyar nyelven beszélőknek, mindannyiunknak ösztönzést adjon arra, hogy minden nap, minden nyelvi megnyilatkozásban törekedjünk anyanyelvünk gazdagságának, szépségének felfedezésére, tudatos megőrzésére. Iskolánkban - hagyományainkhoz híven - november 2-5. között ismét megrendeztük a magyar nyelv hetét. Nagy örömünkre szolgált, hogy a versenyeken kiemelkedő létszámban jelentkeztek a gyerekek.

Rendezvényünk nyitóprogramjaként a j/ly helyesírási versenyt hirdettük meg. November 3-án, szerdán került sor a Legszebb versem című versenyünkre, majd csütörtökön, azaz november 4-én tartottuk a Szép magyar beszéd című versenyünket. Csütörtökön és pénteken megtekinthető volt kiállításunk is, amelynek részét képezték az Irodalmi művekhez készített illusztrációk is. A diákok szebbnél szebb rajzokat készítettek, a győztesek kiválasztásában pedig az iskola tanulói is a segítségünkre voltak, ők szavazták mag a helyezetteket.

Örülünk, hogy nagy érdeklődéssel jöttek el a gyerekek a versenyekre és megmutatták, hogy „a magyar nyelv valóban az, aminek lennie illik: hív, kész és tetsző magyarázója mindannak, amit a lélek gondol és érez.”

A magyar nyelv hetéről készült képeket itt tekinthetik meg.

microsoftsuli


diablogó2 

 

taneszköz 

 

biztosítás2024

 

 

 face

 

eü202324

 

 

vLOGOPALYAZAT

OneDrive-kicsi

ÉTKEZÉS

 

diákigazolvány

diák


attachment

minositett   

kozos ugy

mentoralo

 

attachment